Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Testvérkérdés - intő jelek

2009.03.22
„A kislányomat igyekeztünk idejében felkészíteni a testvére születésére. 3 éves volt akkor, és úgy tűnt, hogy nagyon örül az új jövevénynek. Amikor megszületett a második lányom, nagyvonalúan viselkedett. Simogatta a baba kezét, és gyakran meg akarta vele osztani az édességét. Már-már fellélegeztünk, mert úgy tűnt, hogy nem lesz testvérféltékenység. Néhány hét elteltével aztán az idősebbik gyermekem sírósabbá vált, és egyre rosszabbul aludt. Végül, egy napon megkérdezte, hogy mikor visszük már végre vissza ezt a babát? Döbbenten álltam, nem értettem, hogy mi történhetett. Azt szeretném, ha jó testvérek lennének.”

Vannak gyerekek, akik úgy fogadják a testvérük születését, hogy a baba csupán kölcsönbe érkezett. Valójában elég sok apróság gondolja ezt – talán ez lehet az oka annak, hogy a testvérféltékenység gyakran némi késleltetéssel jelentkezik. A féltékenység természetes és érthető jelenség, és még akkor is feltételezni kell a jelenlétét, ha az nem jelenik meg látványosan.

A gyermek életében a testvér születése fontos mérföldkő. Különösen az elsőszülöttek helyzete nehéz ilyenkor, hiszen korábban ők voltak a családi élet középpontjában. Mindez a testvér érkezésekor megváltozik. A szülőket nagyon lefoglalja a kicsi gondozása, az idősebbik testvérre kevesebb idő jut. „Anya már nem is szeret annyira.” – gondolhatják. A gyermekek számára az új jövevény érkezése tehát egyáltalán nem csodálatos élmény! A nagyobbak ezt már meg is tudják fogalmazni, a kisebbek pedig „csupán” valami homályos bizonytalanságot, félelmet éreznek. Természetesen számít az, hogy mennyi korkülönbség van a gyermekek között – ha ez két évnél kevesebb, az érzések sokkal fokozottabbak.

A féltékenység sokféleképpen jelentkezhet. Van olyan gyermek, aki bántja a testvérét, és van olyan is, aki a másik játékait töri össze. Van, aki a körmét rágja vagy a haját kezdi el tépni, esetleg - bár életkora alapján már nem kellene - bepisil, bekakil. Még az is előfordulhat, hogy a gyermek asztmás rohamot kap. Esetleg nagylelkűen viselkedik, de folyamatosan azt álmodja, hogy bántja a testvérét.

A negatív érzések feldolgozásában a szülőknek kell segíteniük. A legfontosabb az, hogy ne várjuk el a nagyobbik gyermektől, hogy szeresse a testvérét. Ezt az érzést nem lehet kikényszeríteni, bármennyire is szeretnénk! Fogadjuk tehát el az érzések létjogosultságát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bármilyen viselkedés megengedhető! Ha azt látjuk, hogy kitörés készül, lépjünk közbe úgy, hogy megfogalmazzuk, ami a gyermekünk fejében járhat. „Rosszul érzed magad, amiért sok időt töltök a húgoddal, ugye? De hamarosan végzek, és akkor játszhatunk.” Így egyrészt eltereljük a figyelmét, másrészt kifejezzük, hogy a negatív érzéseivel együtt is elfogadjuk és szeretjük őt. Harmadrészt, a módszer segít megtanulni, hogy az indulatait szavakban fejezze ki – ez nagy hasznára lesz a későbbiek során is. Bíztassuk arra, hogy a negatív érzelmeit is megossza velünk! Ezt időnként nehéz lehet hallgatni, de gondoljunk arra, hogy a jó testvérkapcsolat kialakulásához időre van szükség. Azt, hogy ebben reménykedünk, a gyermek felé is közvetíthetjük. „Várom, hogy eljöjjön az a nap, amikor nagyon fogod szeretni a testvéredet, de addig is bátran mondd el az érzéseidet, meg foglak hallgatni.”

Nem megengedhető, hogy a gyermek fizikailag bántsa a testvérét. A fentiek kiegészítéseként elmagyarázhatjuk a gyermeknek, hogy bár megértjük az érzéseit, nem akarjuk, hogy játékokat dobáljon a testvérére. Hiszen nagyon kicsi még, és megsérülhet. Fontos, hogy a viselkedést utasítsuk el, és ne a gyermek érzéseit. Ahogyan a gyermekek nőnek, a problémák is változnak. Előfordulhat, hogy a kisebbik gyermek néhány másodperc alatt lerombolja a nagyobbik testvér órákon keresztül építgetett lego várát – ebben a helyzetben a harag szintén érthető érzés. Segít, ha kialakítunk egy területet, ami kizárólag az idősebb gyermeké - akár el is keríthetjük azt. Később természetesen a kisebbik is kaphat saját játszósarkot.

Ha a gyermekeink sokat veszekszenek egymással, töltsünk velük több időt! Ha nem foglalkozunk velük eleget, az elkeseredettségük egymás „bántásában” fejeződhet ki, továbbá azon sem kell csodálkozni, ha a gyermekek minden apró szülői figyelemért komoly harcot vívnak!

Ha veszekedést hallunk a gyermekek szobájából, megpróbálhatjuk elterelni a figyelmüket egy-egy érdekes, közös játékkal. Így a családi egység is erősödik. Sokszor az is segít, ha együttműködése bíztatjuk az egymással ordítozó feleket. Ahelyett, hogy túlságosan beleavatkoznánk a vitába, és állandóan igazságot szolgáltatnánk, inkább távolról segítsük a megegyezést. „Döntsétek el, hogy a strandra vagy a játszóházba menjünk. Nekem mindegy, de csak akkor indulunk el, ha megegyeztetek. Előbb-utóbb mind a két helyre eljutunk, döntsétek el, hogy mikor hová menjünk!” A gyermekek így gyakorolhatják azt, hogy miképpen kell eljárni vitás helyzetben: egyszer az egyik, máskor a másik fél enged.

Továbbá, bármilyen életkorban hasznos, ha külön-külön is foglalkozunk a gyermekeinkkel. Ezt – különösen, ha sokan vannak – nehéz lehet megoldani, de megéri az erőfeszítést, mert a gyermekek így azt fogják érezni, hogy őket személy szerint, és nem csupán egy nagyobb csoport tagjaként szeretik. A testvéreket ne hasonlítgassuk egymáshoz, ne példálózzunk a másikkal, mert ez azt eredményezheti, hogy a „sértett fél” elkezdi azt hinni, hogy ő kevesebbet ér, és őt nem is szeretik annyira a szülei. A negatív érzések halmozódása akár a családtól való elzárkózáshoz is vezethet.

A szülők gyakran igyekeznek ugyanúgy bánni az összes gyermekükkel. Az igazságosság hajszolása azonban fokozhatja a testvérek közötti féltékenységet. Fontos, hogy az idősebb gyermek úgy érezze, hogy megéri nagynak lenni, mert az „előjogokkal” jár. Például, egy kicsivel később kell az ágyba mennie, vagy tovább kimaradhat délután. Nem kell erőltetni az egyforma bánásmódot, hiszen a gyermekeink sem egyformák! Végezetül, ne felejtsük el azt sem, hogy a gyermekeket leginkább az befolyásolja, amit látnak. Ha a szülők folyamatosan a rokonaikat szidják, és csak Karácsonykor látják saját testvéreiket, a gyermekeink miért viselkednének másként? Ha a szülők folyamatosan veszekszenek, és nem tudnak együttműködni, akkor a gyermekek honnét tanulhatnák meg az összefogás értékét és módszereit? Az egy családban felnövekvő gyermekek egymáshoz való viszonya tehát tükör. Érdemes belenézni időnként, és elgondolkozni a látottakon!

Bálint Xénia, pszichológus